Rendszeres olvasók

Pécs

2010. július 26., hétfő

Tamás bácsi azt üzente, nagyszerű a regimentje

Amint hazaértem Panni lányom sms-ei vártak, hogy hívjam őket. Adták Tamást, aki hallhatóan nagyon boldog. Épp parkolt a buszuk a záróünnepség helyszíne előtt. Rendőri felvezetéssel érkeztek, nagy ováció fogadta őket, mint mindenütt.

Tamás első mondanivalója az volt, hogy mindannyian nagyon jól vannak, és nagyon örülnek. A gyerekekkel a világon semmi probléma nincs, nagyon rendesek (tudjuk, hogy Tamás szájából ez milyen sokat jelent).
Az ő kategóriájukban 17 kórus indult. Azt a célt tűzte ki, hogy az első 15-ben azért ott legyenek. Ezt messze túlteljesítették az ezüst fokozattal. Akkor még nem tudta megmondani, hogy pontosan milyen a rangsor, hányan vannak előttük, hány arany, hány ezüst. A sikert az is jelzi, hogy egy csomó meghívást is kaptak, a legutóbbit a beszélgetésünk előtt éppen Koreából. Most épp az ünnepségen ülnek még valószínűleg.
Amúgy minden lécsőn, sarkon, fordulóban mindenkivel énekelnek, a közönségkoncertjük több ezer ember előtt zajlott, kivetítőkkel.

Holnaptól kezdődik a kirándulós hetük, így aztán nem tudják, mikor honnan tudnak jelentkezni. (Szerintem jobb is, ha nem a dokumentációval foglalkoznak, hanem inkább szívják magukba az élményeket.)

KÖSZÖNJÜK TAMÁSNAK, PANNINAK, GABINAK és az egész iskolának, hogy ilyen élményhez juthattak a gyerekeink és mi is!

És egy pici személyeskedés: Annák, Pannák, Pannikám és Panni néni! Boldog névnapot kívánunk!

Márton Zsuzsa

9 megjegyzés:

  1. Technikai közlemény:

    Ha a következőkben a campanellapecs@gmail.com címre külditek a blogra szánt anyagokat/képeket, akkor azokat Pakodi István is látja, így hamarabb van esély arra, hogy valamelyikünk elérhető és fölteszi.

    Máton Zsuzsa

    VálaszTörlés
  2. Kedves Szülők és Blogkövetők!

    Szeretném a figyelmetekbe ajánlani az alábbi linket, ahol képeket láthattok a tegnapi eredményhirdetésről és az amerikai estről. Sajnos a mi kis csaptunk még nem látható egy képen sem, de a hangulatot és az indonéz baráti kórust láthatjátok! /Ők voltak szemben velük a kollégiumban./

    http://www.facebook.com/worldchoirgames#!/photos.php?id=10776092500

    Ha valakinek így nem jönnek be a képek, másolja be az alábbi linket és ott a fényképek alatt megtalálja ezeket a fotókat!
    http://www.facebook.com/worldchoirgames

    ...és még csak annyit, hogy a közönség koncert olyan jól sikerült, hogy Tamás bácsi még a közönségnek is vezényelt!!! Szóval,jó volt magyarnak, Campanellásnak lenni!
    Jó nézelődést!
    Olgi

    VálaszTörlés
  3. Én is gratulálok mindenkinek, és remélem, hogy ezután is minden úgy sikerül ahogy eltervezték!
    Viszont azt vki megtudná nekem mondani, hogy holnap mikor és melyik csatornán látható a velük készített interjú?
    Előre is köszönöm (a Zongorista barátnője)
    Ui: büszke vagyok arra, hogy ismerhetek egy ilyen összetartó és fantasztikus közösséget, mint a Campanella és azok hozzátartozói :D

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Az eddigiek alapján úgy tudom, hogy holnapután, szerdán lesz a "public" csatornán:
    http://livelive24.com/tv-asx/watch-china-zhejiang-shaoxing-public.asx ill. http://livelive24.com/live-tv/watch-china-zhejiang-shaoxing-public.html,
    de az időpont kérdés, talán dél körül. Jó lenne, ha ottani forrásból meg lehetne tudni, mert akkor fel lehetne venni.

    VálaszTörlés
  6. Drága Gyerekek, Tamás bácsi és mindenki!
    Tiszta szívből gratulálunk nektek ehhez a fantasztikus teljesítményhez, amit elértetek.
    Szerintem minden szülő, nagyszülő nevében írhatom, hogy nagyon, nagyon,nagyon büszkék vagyunk rátok!!!!
    Mindig könny szökik a szemembe amikor olvasom,hogy mennyire szeretnek benneteket és milyen szeretettel vesznek körül mindenhol. Azt gondolom, hogy már ezért is megérte!
    Köszönjük nektek, és nagyon köszönjük a blog szerkesztőinek is, hogy ennek a csodának a részesei lehetünk!
    Soós Renáta (H. Dávid anyukája)

    VálaszTörlés
  7. Kedves Tamás és kedves kis Csengettyűk!

    Szívből gratulálunk a nagyszerű eredményetekhez. Nagyon büszkék vagyunk Rátok. Érezzétek jól Magatokat, nézzetek meg mindent, amit csak lehet!

    Szeretettel ölelünk Benneteket:
    Judit néni, a zongorakísérő Apukája, Márti néni

    VálaszTörlés
  8. Kedves Mindenki!

    Újabb képeket kaptam Kínából. A gyerekek közönség koncertjének képei a már ismert picassás mappában megtekinthető.

    http://picasaweb.google.com/102531940166488574236

    Ruszkai István

    VálaszTörlés